Őrjöngő zombik, összedarabolt testek, egy vőlegény, egy menyasszony és egy láncfűrész? Mindezen elemek nyakon öntve egy jó kis esküvővel? Ezek a spanyolok tudnak valamit. A hazájában már március végén bemutatott Rec c. zombi sorozat harmadik része épp olyan papírforma szerinti sikert aratott, mint a második rész. Ilyen lenne egy sikeres zombi-franchise?

 

Adatlap:
[REC]³ Genesis

Rendező: Paco Plaza

Író: Paco Plaza (forgatókönyv), Luiso Berdejo (forgatókönyv)

Színészek: Leticia Dolera, Javier Botet and Diego Martín

 

Tekerjük egy picit vissza az időt 2007-re, amikor szinte a semmiből bukkant elő – mint a télikabát bélése – a Rec c. spanyol zombi film, és egycsapásra meghódította a hazai, és nemzetközi „piacot”. A kritikusok többsége élvezte a filmet, az imdb-n összesített pontszáma pedig meg elérte a 7.6-ot, ami nem rossz. Mindennek tetejében egy olyan szokatlan megközelítést alkalmazott, amit addig még – szinte- soha senki, legalábbis nem egy zombi filmben. A Jaume Balagueró és Paco Plaza által rendezett horror sajátos módon kézi kamerás nézetet alkalmazott, az elejétől a végéig. A filmnek jól állt a stílus, és egyfajta áldokumentarista hangulatot kölcsönzött neki. Bár végső soron a mai napig megosztja a nézőket, sokan elismerik, hogy minden idők egyik legjobb (értsd: legfélelmetesebb) horrorjáról volt szó.

 

Aztán jött a második rész. Szintén kézi kamerásan. Bár az operatőri munka és a fényképezés pofás volt, a történetvezetés szempontjából sorra beleesetek a „tipikus második rész hibákba”. Kiragadták az első rész szerintük értékelhető momentumait, elemeit, bábjait, majd sűrített adagban befecskendezték a Rec 2-be. Az eredmény egy még mindig átlagon felüli, de már jóval langyosabb film lett, melyben semmi újat nem láttunk. Voltak benne sötétben össze-vissza futkározó zombik, ijedt kommandósok, és még a sztorin is sikerült egyet csavarni. Az persze más kérdés, hogy ez a csavar sokak szerint lerántotta a B kategóriás filmek világába. Tisztes iparos munka volt tehát, de már nem érte el a sokat emlegetett első rész színvonalát.

 

Komoly aggodalmaim voltak mikor megtudtam, hogy készül a harmadik, és negyedik darab. Az első két rész rendezői - Jaume Balagueró és Paco Plaza – ezúttal úgy döntöttek, hogy külön-külön kísérletezgetnek, azaz forgatnak filmet. A harmadikat Paco Plaza, a negyediket pedig Jaume Balagueró. Hogy mennyire nőtt fel Paco Plaza a másodmaga által megteremtett spanyol zombi univerzumhoz? Nos, részben sikerült neki, részben nem. Azon szerencsések között lehetek, akik már láthatták a filmet, így kritikám a végtermékről fog szólni, naturalisztikusan, huszáros vágásokkal tarkítva, ahogyan azt egy zombi filmhez illik. Get Rec’d!

 

Történetvezetés szempontjából ez a rész sikerült a legszínesebbre. Van itt minden, ami egy jó lagziho… izé, zombi filmhez kell. Van egy esküvőnk, egy nagyon szerelmes vőlegényünk, és egy ugyanilyen szenvedélyes menyasszonyunk. A több száz fős násznép összegyűlt, a ceremónia már lezajlott, és mindenki literszámra nyakalja a pezsgőt és a jobbnál jobb spanyol borokat.  Látszólag minden tökéletes, épphogy nem jelenik meg David Hasselhoff is öltönyben a lagzin valamelyik sarokban fetrengve részegen. A rózsaszín köd azonban egycsapásra szertefoszlik, amikor a bulin váratlanul rosszul lesz valaki, és kezdetét veszi a vérengzés. A szó szoros értelmében pillanatok alatt zombik lepik el a báltermet és a környező szobákat. A nézőnek alig van ideje reagálni. Utána csak sodródik az eseményekkel, melyek egy kiszámítható, ámde egyedi megoldásokkal operáló történetté állnak össze. Láttatok már lovagi páncélban, karddal és buzogánnyal harcoló embereket élőhalottak ellen harcolni? Ordas baromságnak hangzik, ha valaki ezt 5 évvel ezelőtt a képembe vágta volna, körberöhögtem volna. Azonban a filmben valahogy működik. Egyfajta színt visz az amúgy teljesen sablonos történetfolyamba. A film a végére gyúr. Vagyis érezhetően megvan a szerepe minden vontatott jelenetnek, ahol néha egy picit drámáznak is. Az utolsó 10-15 perc elég ütősre sikeredett annak ellenére is, hogy némi giccs is került bele.

 

Természetesen Easter eggek, utalások is találhatók benne az előző részekre vonatkozóan. Szerintem nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy ebben a részben is feltűnik Tristana, a lány, akit az első „felvonásban” a padlástérben talál meg Angela Vidal és, a kamerás fickó. A lagzin megjelenik az az orvos is, aki a szintén első részben említett fertőzött kutyát, Maxet kezelte, és akit ez a kutya meg is harapott. Nem kell sok logika tehát hozzá, hogy összeálljon a nagy kirakó: a Rec 3 Genesis nem előzményfilm, és nem is igazi folytatás. Azon a napon és éjszakán játszódik, mint az első rész, csak egy másik helyen, tehát a fertőzésnek két gócpontja is volt. Sajnos a sok utalás ellenére – vagy éppen ezek miatt – rengeteg a logikai bukfenc a filmben. Ott van például mindjárt Tristana szereplése. Teljesen érthetetlen, miért láthatjuk ugyanazon este egy egészen más helyszínen, hiszen az események lezajlásakor a barcelonai lépcsőház tetőterében kellene, hogy kuksoljon. Ráadásul… nem lövöm le a többi „poént” sem vele kapcsolatban, de aki megnézi a filmet, érteni fogja, hogy miért értetlenkedek furcsán. Csak remélni merem, hogy magyarázatot kapunk néhány dologra a negyedik részben.

 

A film azon pontján, mikor megindul a zombie attack, nagyon rángat a kamera, és a vágás is borzalmas. Sajnos ez az a pont, amikor nagyon nem áll jól a kézi kamera a filmnek. Össze-vissza mozog a kép, alig lehet kivenni a részleteket, egyeseket talán a hányinger kerülgethetne, de megnyugtatok mindenkit: az egész úgy fél percig se tart, és minden visszarázódik a megszokott kerékvágásba. Vagy mégsem. A Rec Genesis ugyanis meglepő módon a film első negyedében elhagyja a kézi kamerás stílust, és átvált klasszikus kamerakezelésre. Ez összességében jót is tesz a filmnek, meg nem is. Jót tesz, mert új perspektívák nyílnak meg, és sokkal inkább hasonlít egy tényleges filmre, viszont éppen ezzel veszti el a korábbi Rec filmek nagy erősségét, a naturalisztikus, már-már dokumentarista jelleget. A fényképezés remekül sikerült, a látványvilág, mint olyan, is a helyén van. A film verőfényes napsütésben veszi kezdetét, és így is ér véget, a köztes részt pedig sötét, éjszakai felvételek töltik meg, néhol szakadó esőben. Külön tetszett, hogy mertek nappali jeleneteket is beletenni szép számmal. Szokatlan és egyben egyedi hangulatot kölcsönzött a filmnek. Amit külön kiemelnék kamera és vágás terén, az az utolsó, filmvégi jelent. Nem szeretnék spoilerezni, ezért csak annyit róla, hogy annak ellenére, hogy nappali jelenetről beszélünk, kellően hozta az „intense” faktort, a kamera nagyszerű beállításokkal operált. Volt egy sortűz jelenet, ami kellően véresre és naturalisztikusra sikeredett.

 

Zene tekintetében szintén szakít a hagyományokkal a harmadik rész, ugyanis rendes soundtracket kapott. Az előző részekben érthető módon nem szólt semmi a jelenetek alatt, itt viszont jó néhány zenei aláfestést, és pár furcsa spanyol betétdalt is kapunk az arcunkba, akarom mondani fülünkbe. Egy-két kivételtől eltekintve azt kell mondjam, hogy a zene a helyén van. Vannak félelmetes akkordok, amik ott, és akkor szólalnak fel, mikor kell nekik, és vannak drámaibb hangvételűek is. Ez utóbbiak főleg a film vége felé kapnak szerepet, illetve gyakrabban csendülnek föl. A párbeszédek, és dialógusok rendben voltak. Ez azt jelenti, hogy szövegezés szempontjából hozta, amit kell, viszont voltak olyan párbeszédek, amiket kihagyhattak volna a filmből, mert vagy nem tettek hozzá semmit a történethez, vagy nem illettek oda, a hangulatot rombolták.

 

Ami tetszett, az az egyediség. Nincs mit szépíteni, bár maga a film elég bugyuta, mégis olyan egyedi, eddig talán sehol nem látott elemeket alkalmaz – mint a már említett lovagi páncélban való zombi aprítás – melyek bár első nézésre furán hatnak, mégis valamiért működnek a vásznon. Már amelyik. A tetszik faktort számomra az is növelte, hogy egy Rec darabról beszélünk. Akármennyire is elkótyavetyélt filmről beszélünk a második résszel egybevetve, az első rész ereje, hangulata még itt is nyomokban fellelhető. Egy igazi Rec rajongót ez pedig mindenért kárpótol. Az előző részekre való utalások jók voltak, részletességet, mélységet kölcsönöztek a történetnek, és a fordulatok annak ellenére, hogy kiszámíthatóak voltak, tudtak meglepetést okozni. A klasszikus spanyol beütés és jellemvonás végig rajta ül a filmen, és ez valami friss üdeséget hoz. Nem azt érzi az ember, hogy egy amerikai tucathorror n+1. vetítésén ülne. A változatosság néha gyönyörködtet.

Ami nem tetszett, az a klasszikus elbaltázottság. Merthogy akárhogy szépítjük, a film nagy része el lett baltázva. Hatalmas potenciál volt benne, amit a rendező nem használt ki. Rengeteg a kihagyott ziccer, vagy az önző módon – talán direkt – elbaszott jelenet. Ilyen önző módon szétrondított jelenet például az, mikor Clara (a menyasszony) egy alagútban nekiesik az őt megtámadó zombiknak láncfűrésszel. Ez még hagyján, sőt, még impozáns is lehetne maga az előadás mód, viszont, amivel viszont kurva nagy baj volt, az az aláfestő zene. Mikor meghallottam, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Konkrétan valami kb. komédiába illő zene csendült fel, hölgyeményünk pedig erre az ütemre volt csak hajlandó aprítani az útjába álló hullákat. A jelenet majdnem lerombolta a Rec eddigi részei által felállított sajátos univerzumot. De nyeltem egyet, és továbbléptem rajta. Az egész filmen – talán a legvégét kivéve – valamiért a B kategória szaga érződik. A főszereplőkön kívüli karakterek nagyon kétdimenziósra sikeredtek, nem is igazán emlékszem egyikükre sem így utólag, ellentétben a Rec első részében szereplők mellékkarakterekkel.

 

Összességében azt mondhatnám, hogy a film hozta, amit egy Rec filmtől elvárunk. Zombikat, egy csepp spanyol beütést, szokatlan megoldásokat, és némi félelmet. Bár ez utóbbiból talán ebben a részben érezhetünk a legkevesebbet, ergo aki az első részt a félelem faktor miatt imádta, az számítson némi csalódásra. Sajnos nem rendelkezik túl nagy újranézési faktorral, de azért évek múlva ismét be lehet vizsgálni. Azt hozzá kell tennem, hogy a film elsősorban a spanyoloknak készült, nem nagyon – vagy alig – törődve a nemzetközi ízlésvilággal. Ez előnyére, és hátrányára is válik a filmnek. Én nézhetőnek tartom, jól szórakoztam rajta, mert az előző részeket is szerettem. Aki nem futamodik meg a szokatlan megoldásoktól, és kedvelte az előzőeket, az nagy valószínűséggel ebben sem fog igazán nagyot csalódni. Nem jobb, mint a második rész, de valamivel még mindig kiemelkedik a tucat horrorok, és zombi filmek mocsarából.

 

Értékelés:
Történetvezetés: 6/10
Látvány:7/10
Zene: 7/10
Újranézési faktor: 5/10